Your eyes, your shoes, it's hard to choose, But the best thing about you is the way that you move

Tegnap láttam egy fiút, akinek pontosan ugyanolyan cipője volt, mint neked. Néztem a lábát, ahogy álldogált a kálvinon és dühített, hogy nem úgy toporog, ahogy te szoktál. Hol van a járás, ami ehhez a cipőhöz tartozik? Az a jellegzetes kicsit sántikáló, ritmustalan járásod, ami miatt nem lehet melletted menni normálisan, mert letolod az embert a járdáról. És miért nem úgy fogja át a karját a mellkasán, ahogy te, azzal a védekező mozdulattal, ami annyira szoros, hogy mindig csodálkozom, hogyan kapsz levegőt? Hol van az az alig látható, inkább csak érezhető folyamatos bizonytalan remegés, apró riadt esetlenség a mozdulataiból, ami olyan szöges ellentétben áll a szavaiddal? Pattanásig feszített. Oda akartam menni hozzá, megütni és kiabálni vele, hogy ezt hogy képzelni. Hogy hozhat téged ide elém, hogy hozhatja ide az emlékeid illúzióját? És ha már idehozza, ha már feltépi azt, amire lakatott zártam, miért ilyen pontatlanul? Nem lehet a te képeddé ilyen tökéletlenül! Nem méltó arra se, hogy azt a ruhát hordja, amit te!
De megjött a villamos és ő felszállt. Nem a te mozdulataiddal. Azok csak nekem maradtak ott járdán.